Kolo tánctábor - beszámoló
- Címlapsztori:
Minden szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeinket a Kolo együttes által szervezett tánctábor Diósjenőn, ahol 2010. június 30-tól hat teljes napon át táncolhattak, sportolhattak, pihenhettek és persze reggelig bulizhattak az érdeklődők.
A házigazda, Halász Laci különösen ügyelt arra, hogy a tábor minden apró részlete színvonalas legyen: a Békástó panzióban elegáns szobákban lehetett megszállni, akik pedig nem ragaszkodtak bútorokhoz, a panzió nagy kertjében verhettek sátrat, a kis tó mellett. Délelőttönként és délutánonként a legprofibb táncosoktól volt lehetőség táncokat tanulni, esténként pedig élőzenés bulik voltak. A Kolo zenekar mellett meghívást kapott a Cimbaliband, a Falkafolk, a Zora és a Mydros zenekar is, az esti bulikra nagyszerű helyszínül szolgált az udvaron található fedett, de jó levegőjű szabadtéri söröző, ahol az olcsó italok már a koncertek előtt megalapozták a jó hangulatot. A görög kultúrának szánt napon Antonopoulos Jorgos tanított addig ismeretlen makedoniai táncokat, görögös vacsora volt, és a Mydros zenekarral játszottunk nyolctól fél kettőig. A közel száz fős érdeklődés jól mutatja, hogy érdemes folytatni ezt a hagyományt. Reméljük, hamarosan megismételhetjük!
- mydros blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges